Galambos Nándor
 Füzesgyarmat

Az 1984-ben született fiatal ember mondhatni "beleszületett" a lovas életbe, hiszen édesapja az ismert, és elismert hintókészítő, Galambos Sándor. Mindezeken felül anyai ágon is lovas családból származik, hiszen nagyapja kocsisként élte le életét. Természetesen mindez még kevés lenne, ha nem "bújkálna" kezeiben a tehetség eziránt a fantasztikus sport iránt. Már 12 éves korában megkapta első lovait, igaz ezek még pónik voltak. 13 éves sem volt, amikor már egynapos versenyeken bontogatta szárnyait még a pónikkal, de 15 évesen megvásárolta első "nagy" fogatát, mely magyar félvérekből állt. Az egynapos versenyek remek alapot nyújtottak a további fejlődéshez, éppen ezért 2005-ben a Baranya-megyei Vékényben már régiós verseny rajtlistáján találjuk a nevét. A 2006-os év az első komolyabb sikert is meghozta számára, hiszen a Dombóváron rendezett régiós döntőn 2. helyezett lett. Az "A" kategóriában is egyre többször kellett vele számolni, mivel a díjhajtásban is sokat fejlődött az évek során, de kedvenc versenyszáma továbbra is a maraton maradt. Kitartó munkával és sok áldozattal küzdötte fel magát a mezőny első harmadába, aminek megkoronázása a 2009-es Kecskeméti VB-n való részvétel volt, s egyébként ezt tartja eddigi pályafutása csúcsának. 2011-ben az Izsákon rendezett Magyar Bajnoki döntőn az összetett 5. helyen végzett. Jelentős eredménye még a 2011 szeptemberében, a Budapesti Hősők terén megrendezett Nemzeti Vágtán elnyert fogat vágta elsőség is. Ezek óta több világbajnokságon és nemzetközi versenyeken is részt vett, többek között 2017-ben Mezőhegyesen is. Amennyiben semmi akadály nem jön közbe, és a fogat fejlődése is továbbra is folyamatos lesz, akkor a további céljai reálisan teljesíthetőnek látszanak. 

Állandó segítője és segédhajtója: Huszár Lénárd 

Támogatói:    Czirják Imre vállalkozó,  Berettyóújfalu,
                        Galambos család ,  Füzesgyarmat
                        Behán család , Füzesgyarmat  

   
                    Lovas Barátok Egyesülete,  Füzesgyarmat  

 

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Behán Gábor
Baracs

 
Az 1980-ban született, Füzesgyarmaton élő fiatalember viszonylag későn csatlakozott a lovasok nagy "családjához". Első lovaikat 2001-ben vásárolták meg hobbi és lovaglás céljaira. A fogathajtást 2005-ben kezdte félvér lovakkal egynapos versenyeken. A lovakkal és a szárral való rövid "ismerkedés" után új fogattal 2006-ban már "B" kategóriában is kipróbálta magát. A kezdeti nehézségeket leküzdve az elmúlt években már állandó résztvevője a régiós bajnokság országszerte rendezett fordulóinak. Kendvenc számának a maratont tartja, ami meglátszik eredményein is, hiszen ebben az igazi vagányságot, merészséget kívánó, a lovakat végsőkig próbára tevő versenyszámban ér el jelentős sikereket. Több győzelem és dobogós hely sorakozik neve mellett. Időközben magánéletében is fontos változás történt, hiszen benősült a neves Füzesgyarmati hintókészítő Galambos Sándor családjába, és már Zsófi és Janka nevű közös gyermekük is megszületett. Jövőbeni céljai között szerepel - a folyamatos fejlődés mellet - feljutni az "A" kategória mezőnyébe. Továbbá Galambos Nándor segédhajtójaként is láthatjuk a versenyeken. 

Támogatók:   Behán család,  Füzesgyarmat
                       Galambos család, Füzesgyarmat
                       Lovas Barátok Egyesülete, Füzesgyarmat

Boldog névnapot!

2024. október 5.,

Aurél






fuzesgyarmat.hu - Füzesgyarmat honlapja biharnagybajom.hu - Biharnagybajom honlapja szeghalom.hu - Szeghalom honlapja bekesmegye.hu - Békés megye honlapja lovasszovegseg.hu - A Magyar Lovasszövegség honlapja fogathajtas.ro - Krigel Sport Klub honlapja kastelyfurdo.hu - Kastélypark Fürdő honlapja http://europa.eu/index_hu.htm - Európa Unió hivatalos portálja http://www.mvh.gov.hu/ - Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapja http://www.nca.hu/ - Nemzeti Civil Alapprogram honlapja umvp.eu - Új Magyarország Vidékfejlesztési Program honlapja fuzesgyarmatinfo.hu - Füzesinformatika honlapja