Néhány szó egyesületünk történetéről:


  A Lovas Barátok Egyesületét a ló iránt elhivatottságot érző füzesgyarmati és környékbeli emberek alapították 2001-ben. Tagjaink között a társadalom szinte minden csoportja megtalálható. Van közöttünk vadgazda mérnök, pedagógus, vállalkozó, kovács-mester, tanuló, mezőgazdász, nyugdíjas, stb. Alakulásunk óta kiemelt fontosságot tulajdonítunk a környékbeli lovas hagyományok  felelevenítésére, ápolására. Ezen gondolat mentén rendezzük minden évben a nemzetközi gyermek lovastábort, és az augusztusi Szent István Napi Lovas Vigadalmat. Ezek a rendezvények fontos részét képezik a megyei kulturális- és sport programoknak.

Táboraink alkalmával a felnövő generációt ismertetjük meg lovas hagyományainkkal. 2003-ban beszereztünk 7 darab különlegesen szép huszár uniformist, mely remek alapot nyújtott a huszár bandérium megalapításának, hiszen a magyar huszár a világtörténelem legismertebb lovas katonája. A magyar államnak több, mint ezer éves történelme során mindig volt fejedelmi, majd királyi testőrsége, díszelgő lovas egysége. A 15. században, midőn a török hódítók fenyegető árnyéka rávetődött Európára, elsőként a magyar huszár kardjának kemény csapásai állították meg nyugat határán. A magyar hadsereg azon belül is a huszárság igényeinek kielégítésére jött létre, nagy ménesek alakultak ki, s történelmi lófajták, melyek Európaszerte híresek. Egyesületünk lótartó tagjai is ezen történelmi magyar lófajták tenyésztői közé tartoznak. Huszárjaink Lipicai, Furioso, Kisbéri lovakon mutatták be programjaikat.  A bandérium szívesen látott és visszatérő vendég a környék megemlékezésein, rendezvényein, de méltón képviselte már megyénket is a Szarvasi Lovas Világtalálkozón 2005-ben.

 Rendezvényeink kitűnő alkalmat nyújtanak civil kapcsolataink ápolásának és magasabb szintre való emelésének. Kítűnő kapcsolatokat ápolunk a helyi és környékbeli civilekkel, több szervezettel együttműködési megállapodást is kötöttünk. Ezen megállapodások mentén évente több közös rendezvény valósul meg. Tagjaink között található póni és A, B, C kategóriás fogathajtó is. Az amatőr fogatok részére rendezzük meg minden évben versenyünket, mely kitűnő lehetőség további fejlődésük és rutinszerzésük szempontjából. Válogatott kettesfogathajtónk, Galambos Nándor sikerrel képviselte egyesületünket és városunkat évekkel ezelőtt a Kecskeméten megrendezett Kettesfogathajtó Világbajnokságon. Rendezvényeink feltételeinek megteremtésében fontos szempont a technikai, illetve a szellemi háttér megteremtése is. Ezen szempontok szerint ütemeztük tárgyi eszköz beszerzéseinket, illetve tagjaink szakmai továbbképzéseit.

Rendelkezünk fotocellás időmérő berendezéssel, fogathajtó akadályparkkal, hangosítással, és tagjaink között több versenybíró és pályaépítő is található gyakorlótól a II. osztályú szintig. Mindezek tükrében is látszik , hogy milyen sokrétű tevékenységi körben mozog a Lovas Barátok Egyesülete. A magyar társadalom egészében egyre fontosabb szerepet játszik a ló, a lovas hagyományok megőrzése és gazdagítása, melyben fontos szerepet játszik egyesületünk is egyaránt.

Boldog névnapot!

2024. október 5.,

Aurél






fuzesgyarmat.hu - Füzesgyarmat honlapja biharnagybajom.hu - Biharnagybajom honlapja szeghalom.hu - Szeghalom honlapja bekesmegye.hu - Békés megye honlapja lovasszovegseg.hu - A Magyar Lovasszövegség honlapja fogathajtas.ro - Krigel Sport Klub honlapja kastelyfurdo.hu - Kastélypark Fürdő honlapja http://europa.eu/index_hu.htm - Európa Unió hivatalos portálja http://www.mvh.gov.hu/ - Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapja http://www.nca.hu/ - Nemzeti Civil Alapprogram honlapja umvp.eu - Új Magyarország Vidékfejlesztési Program honlapja fuzesgyarmatinfo.hu - Füzesinformatika honlapja